A csukák, a harcsa és a többiek

Újabb reggel virradt a Tisza-tóra. Ezúttal Tomival vágtunk neki a napnak, hogy meghódítsuk a tározót. Az indulás izgalma mindig különleges, de ma valahogy még erősebben éreztük, hogy valami igazán emlékezetes vár ránk. A kristálytiszta víz, a gyenge szél és a felhőtlen égbolt már önmagában is tökéletes körülményeket teremtett – egy ilyen reggelnek a vízen kell találnia.

Ahogy a csónak lágyan siklott a vízen, a tározó természetének szépsége újra és újra magával ragadott. A partot szegélyező nádasok között békák brekegtek, a távolban sirályok vijjogása visszhangzott, miközben a víz felszíne nyugodtan tükrözte a reggeli eget. Ezek azok a pillanatok, amikor az ember elfelejti a hétköznapok zaját, és egyszerűen csak a jelennek él.

Első dobásaink bemelegítésnek bizonyultak, nehezen találtuk a halak ritmusát. A körforgók és a felszíni wobblerek egymás után kerültek a kapocsba és mi minden dobásban halat sejtettünk. sikerült pár kisebb sügeret és csukát becsapni, de az első méretes halra majd 1 órát kellett várni. Cimborám egy körforgó segítségével végre egy gyönyörű csukát tarthatott a kezében.

Miközben én sorra fogtam a kisebb sügereket, a legénység másik tagja makacsul keresgélte a komolyabb példányokat egy csukás cannibal shad gumival a kapocsban. Sikerült is két alig méretes balint kivarázsolnia vele a vízből. Sikertörténet? 

A nap egyik legemlékezetesebb pillanata egy igazán különleges csalival érkezett. Tomi még hónapokkal ezelőtt készített nekem egy felszíni WTD-t. Akkoriban nem igazán voltam elégedett vele, mert úgy éreztem, hogy a mozgása nem az igazi. A dobozom mélyén pihent, mígnem társam most észrevette és előhúzta onnan. "Próbáld ki!" – mondta mosolyogva, de én inkább passzoltam a dolgot. "Lássuk tényleg van-e baja a mozgásával!?" - szúrta oda cimborám és másodikra dobásra ki is csavart egy szebb csukát a vízből vele. Hatalmas tolóhullámmal követte be a kis zöld propellerest, és egy gyors fröccsenéssel csapott le Propesszora a csuka! A csali eltűnt a felszínről, és Tomi botja megfeszült. Az adrenalin szinte azonnal elárasztotta az ereimet, miközben Tomi magabiztosan küzdött a hal ellen.  A fárasztás izgalmas percei következtek, a hal nem adta könnyen magát, többször is oldalra tört. Végül azonban a szákban landolt egy gyönyörű, 70 centiméter körüli csuka. Tomi arca ragyogott az örömtől, én pedig gratuláltam neki, nem lehetett nem elismerni: a csali tényleg működik – és nem is akárhogy!

Később, déltájban egy különleges találkozás következett. A kristálytiszta vízben Tomi kiszúrt egy közel méteres harcsát, ami lassan úszott a növényzet árnyékában. Szinte lélegzetvisszafojtva figyeltem, ahogy társam óvatosan túldob rajta egy kis Mepps körforgóval. Az első próbálkozásnál a hal érdeklődést mutatott, de elvétette a csalit. A második dobás viszont tökéletesre sikerült: az aprónak tűnő körforgó eltűnt a hatalmas szájban. Sajnos a harcsa hamar feltekerte magát egy töklevél csomóra, mielőtt barátom igazán megküzdhetett volna vele. Cimborám a csónakból könyékig a vízbe nyúlva próbálta a halat letekerni a töklevélről, de mielőtt ez sikerült volna, a csali horogja kiakadt a hal szájából. Noha a harcsa nem került csónakba, de látni egy ilyen csodát, és megtapasztalni az adrenalinlöketet, amit egy ilyen látott hal kapása okoz, életre szóló élmény marad. 

Ahogy telt az idő, a halak egyre óvatosabbá váltak. A nap tanulsága, hogy reggel és napnyugtakor még viszonylag könnyű volt akcióra bírni őket, de napközben inkább csak követték a csalikat, mintha alaposan tanulmányoznák őket. A kristálytiszta víz szinte ablakot nyitott a felszín alatti világra, és lenyűgöző volt látni, ahogy egy-egy csuka szinte árnyékként siklik a csali után, hogy aztán az utolsó pillanatban váratlanul elforduljon. Ezek a pillanatok ugyan nem mindig hoznak halat, de annál több tanulsággal szolgálnak.

Egy ilyen lekövetés emléke különösen az emlékezetembe égett. A 4 colos, piros Keitech gumihalam lassan haladt a fenék közelében, amikor egy hatalmas test jelent meg mögötte. Mintha a víz is megdermedt volna körülöttünk. Azonnal megállítottam a csalit; az élettelenül feküdt a fenéken, miközben a csuka feszült figyelemmel bámulta. Egy apró pöccintés, és a hal megfeszült, még egy finom pöccintés, mire a méter pike kissé hátrébb húzódott, mintha egy nyílvessző lenne, amit éppen kilövésre készítenek és szinte láttam, ahogy rám pillant a víz alatt. Egy harmadik pöccintés után mintha elhatározásra jutott volna: egyetlen mozdulattal balra fordult és eltűnt. Leforrázva álltam a csónakban, és alig hittem el, amit láttam. Próbáltam értelmet találni a történtekben, valami tanulságot levonni, de a mai napig nem tudom, mit kellett volna másképp tennem. Az ilyen pillanatok talán nem hoznak zsákmányt, de örökre megmaradnak.

Tamással mi is elhatározásra jutottunk, a kristályiszta víz, szélcsendes idő nem adja a csukát, itt az ideje stratégiát váltani is kimenni az élőre és meglesni a köveseket. Talán mondanom sem kell, de a halak a folyón is barátom próbálkozását értékelték és a Tisza egy gyönyörű kövessel ajándékozta meg őt. 

A nap végéhez közeledve úgy döntöttünk, hogy visszatérünk a délelőtti horgászatunk helyszínére és megpróbáljuk kihasználni a délutáni fényváltást, nem is dönthettünk volna jobban, végre nekem is sikerült körforgóval és WTD-vel három szebb csukát becsapni. Ami érdekes, hogy a 3 hal 30 percen belül érkezett. Arról a helyről, ahol előtte és utána ütésig sem jutottunk.

A nap már a horizont felé hajlott, amikor egy nagyobb tavirózsa sziget mögé dobtam. A kapocsba husi színű Vergő került, amely már többször bizonyított. Az első dobások eseménytelenül teltek, majd hirtelen egy burványlást követően a csalim eltűnt a víz szináről. Határozott bevágás és a kis TiPro botom megfeszült. A hal nem adta könnyen magát, többször is irányt váltott, és még egy töklevelesben is próbált egerutat nyerni. Szerencsére a felszerelés összhangban volt és a szákban landolt egy gyönyörű, 60 centiméter körüli csuka. A pillanat öröme szinte leírhatatlan volt, mégha ez az arcomon nem is látszik a követekző fotón. :) 

Alig telt el 10 perc, amikor újra akcióba léptem. Egy 4-es Mepps körforgóval próbálkoztam, és hamarosan egy erőteljes kapás rázta meg a botomat. Az adrenalin ismét az egekbe szökött. A hal keményen küzdött: lemerült, oldalra tört, a vízből kiugorva rázta a fejét, de a felszerelés bírta a strapát, és néhány perces harc után sikerült a szákba terelni. Egy újabb szép csuka került a fotótárba, az előzőhöz nagyon hasonló méretben. 

Még a korábbi kapás hatása alatt voltam, amikor újra dobtam egyet. A csali alig érkezett a vízre, amikor ismét egy elemi erejű ütést éreztem a bot nyelén végigfutni a karomon. A bevágást követően azonnal rájöttem, hogy ez a hal erősebb, mint az előzőek. A botom végig teljes terhelés alatt volt, a hal mindent megtett, hogy megszabaduljon a horogtól. Többször ment be a töklevelek közé, vagy szedett össze sulymot a fárasztás alatt, míg végül a szákba tereltem egy közel 70 centis csukát.

A nap hátralevő részáben a sügereké volt a főszerep, hol felváltva, hol egyszerre fárasztottunk, hol körforgóval, hol pedig Tamás saját készítéső wobblereivel fogtunk egy-egy kisebb csíkos útonállót. 

A naplemente előtt azonban váratlanul véget kellett vetnünk a horgászatnak: az orrmotor rúdja eltört. Ez a technikai malőr ugyan bosszantó volt, de egy cseppet sem csökkentette a nap varázsát. Egy nagyszerű baráttal, fantasztikus élményekkel gazdagodva tértem haza.

A tó csillogó víztükre, a harcsa vad támadása, Tomi sikeres fogása a saját készítésű csalival – ezek azok a pillanatok, amikért érdemes horgászni. Ezek azok a történetek, amelyeket újra és újra szívesen mesélek, és amelyek miatt mindig visszavágyom a Tisza-tóra.