Baráti Pergető Találkozó – 2. nap Amikor minden kapás számít

A szombat reggel nehezen indult. Alig aludtam valamit – az éjszaka hol melegem volt, hol fáztam, és bevallom, hiányzott a család is. Sokat gondoltam rájuk. Két nap után már furcsa volt úgy ébredni, hogy nem a gyerekek reggeli zsivaja, sírása vagy arcba mászása fogad, hanem a csend, ami körülvett minket a szálláson. A csendet Tomi reggeli szöszmötölése törte meg – ő sem tudott tovább aludni. 

Nehezen, de végül összekaptuk magunkat, és elindultunk a csapatbázisra, ahol a többiek már a reggelit fogyasztották. Vendéglátóink újra kitettek magukért: annyi és olyan sokféle étel sorakozott az asztalokon, hogy egy pillanatra elgondolkodtam, vajon tényleg a Pergető Baráti Találkozón vagyunk-e, vagy valami gasztronómiai fesztiválon.

Már az első nap tisztáztuk a vetélkedő szabályait, és nagy örömünkre a vörösszárnyú keszeg is felkerült a fogható halfajok listájára. UL cuccal igazán élvezetes a fogásuk, így sokan tervezték célba venni őket. Reggeli után gyors egyeztetés következett az aznapi programról, majd elrajtolt a Baráti Pergető Találkozó első fordulója.

Tomi és én a jól bevált helyünket választottuk – azt a kis kubikot, ahol csütörtökön Attilával is kezdtük a napot. A döntésünk jónak bizonyult: alig néhány dobás után már jöttek is az első kapások. Tomi UL felszereléssel a sügereket vette célba, én pedig a csukákra hajtottam – nem túl nagy sikerrel. Míg cimborám apró gumijaira szépen reagáltak a sügérek, addig a nagyobb csalikkal én nem jártam szerencsével. Az első csukára több mint egy órát kellett várnom, de végül az ezüst Mann's gumihalat sikerült feletetnem vele. Faroktőig épp 40 centi volt – de legalább mérhető, és megvolt az első halam aznapra.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve elővettem az új kedvencemet: a Decathlonos, pisztrángszínű Caperlan-kanalat. A második dobásra már meg is jött a válasz – egy szép, ötvenes csuka verte le a csalit. A finom felszereléssel igazi élmény volt a fárasztás: a vékony pálca minden rezdülését átadta a hal mozdulatainak. A következő fél órában több csuka és sügér is becsapódott a kis kanálra, míg Tomi további sügerekkel gyarapította a pontjainkat.

Ahogy a nap emelkedett, és a szél lassan alábbhagyott, a ragadozók viselkedése is megváltozott. A reggel még fenék közelében táplálkozó sügérek egyre feljebb húzódtak, a csukák pedig a víz felső rétegeiben kezdtek mozogni. Az apró gumicsalik helyett ekkor már inkább a vízközt mozgó kanalak hozták a kapásokat – izgalmas volt megfigyelni, hogyan alakul át a halak táplálkozása a nap előrehaladtával. Míg érkezésünkkor a fenéken ugráltatott, gyors csalikra volt több akció, a délelőtt folyamán a magasra tartott botspicc és a hosszan visszahulló kanalak hozták a heves rávágásokat.

Aznap elsőként érkeztünk a helyre, de tíz óra körül a mi kis "titkos" vizünk is benépesült. Alig focipályányi területen hat csónakból próbáltak egy-egy kapást kicsikarni a sporttársak. Nem szeretek zsúfolt helyen horgászni, ezért Tominak jeleztem is: vetélkedő ide vagy oda, ideje helyet váltani. Átcsónakáztunk egy másik, elzárt részre, ahol nem volt másik horgász – igaz, kapásunk sem. Az utolsó fél órában még próbálkoztunk egy korábban jól működő kubikban, de a halak elnémultak. Az első fordulót végül a reggeli fogásokkal zártuk. Betlitől nem kellett tartanunk, és ezzel a tudattal elégedetten indultunk vissza a bázisra. 

Ebédre ismét a Sulyom Tájétterem konyhája kényeztetett minket – olyan mennyei ételekkel, hogy még a legfáradtabb horgász is új erőre kapott. Evés közben átbeszéltük a többiekkel, ki hogyan teljesített, és az információk alapján a második hely környékén állhatunk – az első hely viszont bizosan elúszni látszott, mert Szente Atiék délelőtt valóságos köves-szüretet rendeztek. Olyan mennyiségben fotózták a kősüllőket, mintha más ragadozó nem is létezne a Tisza-tóban. 

Annyit ettem, hogy legszívesebben aludtam volna egy nagyot, de erre nem volt idő. Ebéd után máris indult a második forduló, mi pedig siettünk, mert úti célunk nem más volt, mint a horgászok Narniája. Igaz, hogy 30 percnyi motorcsónakázás vezetett oda, de a korábbi napok eredményei alapján bizakodtunk egy jó horgászatban.

Hát, nem lett az. A napos, szélcsendes időben a csukák finnyásak voltak, és csak nagy nehezen sikerült négy csukát fognunk – a legnagyobb épphogy elérte a 70 centit. Ez a fogás nem csak azért lett emlékezetes, mert a nap legnagyobb hala volt, hanem mert egy olyan helyről jött, ahonnan az előző nap már három csukát is megfogtunk. A beeső, támolygó kanálra tolóhullámmal együtt érkezett a kapás: szinte végigkövettem a szememmel, ahogy a töklevelek alól kirobban a csuka, és elragadja a 13-as Lutra-kanalat. Elképzelni sem tudom mennyi csuka lehet alattunk a vízben, ha egy helyről négy darab csukát sikerült lefogni nem egész két nap alatt.  

A délután végére két-két csuka került a nevünk mellé. A korábbi napok kapásbősége után ez kevésnek tűnt, de más napokon örömmel térnénk haza egy ilyen délután élményével.

Fáradtan értünk vissza a kikötőbe. Bár az ebéd bőséges volt, izgatottan vártuk, mivel lepnek meg minket vacsorára a vendéglátóink. A távoli horgászhely miatt tudtuk, hogy késve fogunk érkezni a vacsorára, és még a szálláshelyre is beugrottunk átöltözni, mielőtt vacsorázni mentünk volna a csapatbázisra. Mire odaértünk, a többiek már végeztek a vacsorával, de szerencsére jutott nekünk is bőven – ismét olyan mennyiségű és minőségű étel várt, hogy senki sem maradt éhes.

Evés közben már beindultak az esti beszélgetések: előkerültek a napi sztorik, a legendás fogások, és a társaság hamar újra megtalálta a közös hangot. Misi újfent izgalmas előadást tartott egyes csalik működéséről és használati fortélyairól, Tomi a műcsalikészítés műhelytitkaiba avatott be minket, mások pedig a pálinkakészítés és -fogyasztás gasztronómiáját vitatták meg. Volt, aki már a beszélgetés közben elszenderedett – a nap mindenkit elfárasztott.

Tíz óra körül asztalt bontottunk, és elindultunk aludni. Laci, aki már jó két órája szundított az asztalnál, Pista finom ébresztésére annyit mondott:
– "Szerintem még nagyon korán és sötét van ahhoz, hogy elinduljunk újra horgászni!" 
Pista csak mosolygott: – "Nyugi, Laci, most csak az ágyba indulunk aludni."

A szállásra visszaérve még Tomival gyorsan összesítettük az aznapi fogásokat, hogy másnap reggel ismertethessük a többiekkel – de ez már egy másik történet.