Big mama!

Szeretem az őszt, a színeit, a hűvös, deres reggeleket, amikor induláskor fázósan nyúlok a kabát után, de napközben pólóig is le lehet vetkőzni. Olyan mintha mind a négy évszak egy napon lenne jelen. Az erdők meleg színekbe öltöznek, ezzel is gúnyt űzve az érkező hidegből. A számomra oly kedves Tisza-tavon pedig kezdetét veszi az igazi csukaszezon. Ilyenkor a víz felszínén az addig összefüggő növénytakaró elkezd felszakadni és elérhetővé teszi a horgászok számára az addig elzárt kincseit. A víz hőmérsékletének csökkenésével a kishalak is elhagyják korábbi élőhelyeiket és elkezdik felkeresni a mélyebb vizeket. Ilyenkor a csuka még egy ideig a megszokott nyári helyén marad, de hamarosan ő is követi a táplálékhalakat a mélyeb vízrétegek felé. Ebben az időszakban igazán eredményesen lehet pergetni rájuk. A Tisza-tó évről évre egyre több és több izgalommal ajándékoz meg, én pedig minden évben úgy érzem, hogy kezdem kiismerni a tározó "krokodiljainak" szokásait, ők pedig minden évben rácáfolnak erre. A 2018-as év hozta meg az áttörést a csukapergetés terén. Rátaláltam arra a csalira és módszerre, amivel az elkövetkező években rendre szép sikereket érhettem el a megfogott halak számát tekintve, de a hőn áhított 70cm feletti nem akart összejönni.

Talán emlékszel kedves Olvasó, hogy Tomi barátommal október elején sikerült életem addigi legnagyobb csukáját megfognom a maga 78 cm-es méretével. Leírhatatlan volt az örömöm, de ahogy ez a horgásszal lenni szokott, a szép fogás meghozta az étvágyamat. Célul tűztem ki, hogy abban az évben meg fogom fogni az első 80 plusszos csukámat.

Két héttel a "Csukák tánca" után, sikerült pár napra újra lejutnom kedvenc horgászvizemre. Van egy terület, amit még április végén fedeztem fel, de a tavasszal beköszönő kora nyári időben gyorsan felnővő vízinövények miatt nem tudtam kellő időt fordítani a meghorgászására. Felvetettem Attila barátomnak, hogy mostanra már biztosan felszakadt a növényzet annyira, hogy érdemes legyen megpróbálkozni egy pergetéssel a kiszemelt helyen. Nem kellett kétszer mondanom, cimborám gyorsan rábólintott és az elhatározást gyors tett követte.

Érkezésünkkor rögtön láttuk, hogy a sekélyes vízben a vízinövények még tartják magukat, nagyobb foltokban úsztak még a tavirózsák levelei, és a sulymok szárai, mint lándzsák meredeztek a kristálytiszta vízben a felszín felé.

Nagy izgalommal lendítettem gumihalamat a gyékényfal mellé. A növények között az egyágú horognak köszönhetően könnyű volt a csalit vezetni. Harmadik dobásra erős ütést éreztem és a reflexből érkező bevágás ült. Halam tornászokat megszégyenítő ugrásokkal próbált a horogtól megszabadul, ami negyedik próbálkozásra sikerült is neki. Barátom kérdezi, miért nem próbáltam meg lent tartani a halat. 40 cm-es vízben? Jó vicc!

A gyékényfalat, ami előtt haladtunk, kisebb öblözetek tarkították 40-50 cm-es vízzel. Lelki szemeim előtt láttam a csukákat, ahogy egy-egy beugró gyékény tövében prédára lesnek. Szinte minden dobásban éreztem a halat, de újabb kapást nem sikerült kicsikarni. Láttunk csukákat megriadni, ahogy a csónakunkkal közelebb értünk hozzájuk, de a csalikra nem fordítottak figyelmet. A délután így múlt el eseménytelenül. Már kezdett a nap nyugovóra térni, amikor egy mélyebb vízrészhez értünk. A vízfelszínén kishalak táncoltak és néha mintha megijedve szétrebbentek volna. Lehet, valaki ólálkodik alattuk! – vetettem oda társamnak. Repültek a csalik a kishalak irányába, de ütést nem sikerült elérni. Egyre több felszíni rablás jelezte, hogy valakik vacsoráznak éppen. Biztos itt vannak! Valamit mi csinálunk rosszul! – szakadt ki belőlem. Már korábban is rá-rá pillantottam a villantós dobozokra, de az oly sokszor már bizonyított gumihalat nem akartam elengedni. Talán már csak negyed óra volt napnyugtáig, amikor elszántam magam és egy körforgót tettem a kapocsba. Nem szeretem, buta csalinak tartom, nem is használtam őket jó pár éve, de a horgászboltban többször ajánlotta Imi, hogy próbálkozzak vele. Legyen, veszteni valóm nincs!

Ahogy vízbe ért, alig csobbant a kis mepps, én pedig azonnal felvettem vele a kontaktot és elkezdtem bevontatni. Elkezdtem volna, de olyan elemi erővel verte le valami, hogy a bot majd kiesett a kezemből, és már szólalt is meg az orsó fékje. Jó, elfelejtettem meghúzni, de a közel 60 cm-es csuka tényleg mindent elkövetett, hogy megszabadulhasson a horogtól. Nagy volt az öröm, végre megtört a jég. Gyors horogszabadítást és visszaengedést követően már repült is újra a körforgó a kishalak irányába. Félúton jár a műcsalim, amikor csak úgy pendül a kezemben a bot. Erős bevágás, amire rögtön érkezik is válaszképpen egy erős fejrázás. A hal gyorsan lehúz vagy 10 méter zsinórt. Igen, a féket már meghúztam. Ez jobb hal lesz! – vetem oda Attilának. Csak jól akadjon a horog! Fut végig a gondolat az agyamon, aztán gyorsan meg is nyugszom, ez most nem a gumihal! Nem merem erőltetni a halat, csak arra törekszem, hogy végig feszes maradjon a zsinór. Lassan közelít a hajóhoz, cimborám már készül is a merítőhálóval. Ahogy a csónakhoz ér, hírtelen megfordul és mint puskagolyó lő ki a csónaktól elfelé. A fék hibátlanul teszi a dolgát, szépen adagolja a zsinórt. Visszanyerem a lehúzott zsinórt és halam feje a felszínre bukkan. Gyönyörű krokodil vicsorog rám, szája szélében a körforgóval. Barátom rutinosan merít, én pedig boldogan szedem elő a matracot és fektetem rá a 73 cm-es halat. Nem óriás, de újra egy 70 cm feletti csuka. Aznap több kapás már nem volt. Nem tudom, hogy a csali cseréje, vagy éppen abban az időablakban ettek a halak, de igazából abban a pillanatban nem is érdekelt. Meg van a második 70cm feletti csuka és csak a szezon közepén járunk, még bármi is lehet.

A bármire másnapig kellett várni. Hajnalban keresztfiam parkol le a házunk előtt, végre sikerült összehozni a közös pergetést. Természetesen a cél, hogy Alex csukát fogjon. Előző este már eldöntöttem, a tegnapi halfogások helyszínére megyünk vissza.

Még alig pirkad, de mi már a sokadik dobáson vagyunk túl. A víz csendes, nyoma sincs a tegnapi kishalaknak, csak a szemerkélő eső cseppjei gyűrűznek a víz felszínén. Úgy tűnik az őszi reggeleken nem csak én kelek fel lassan, de a természet ébredése is várat magára. Keresztfiam körforgója egy kisebb hínárfolt közelében plattyan a vízbe. Alig kezdi meg a bevontatást, amikor apró ütéssel egy alig arasznyi bugyli gondolja magát nagyon bátornak és a tőle telhető legnagyobb erővel próbálja meg a csalit elragadni. Végül is a foglalkozás elérte eredményét, nem nagy, de csuka! Gyors fotó unokaöcsém kezeiről, mert szegény halacska alig látszik bennük. Rögtön javasoltam is, álljunk kicsit odébb, lehet fogunk még itt bugylit, de nagyobb alig, ha akad.

Az eső kezdett elállni, de a halaknak továbbra sem volt nyoma. Nem adtuk fel, a tegnapi nap eseményein okulva folyamatosan cserélgettük a csalikat, hol egy gumihal, hol egy támolygó váltja fel a körforgókat. Időközben enyhe szellő is támadt, ami segítette a horgászatunkat. Kedves Olvasóm, biztos te is ismered az örökigaz mondást, miszerint No Wind! No Pike! Én mindig ezzel biztatom magam kitartásra, amikor a szél által keltett hullámok becsapnak a csónakomba. Szélben eszik a csuka!

A csónak lassan sodródott, mi pedig minden ígéretesnek vélt helyet megdobtunk kapás reményében. A második csorgás végén jártunk, amikor már azon kezdtünk el gondolkodni, hogy esetleg egy kövesezést érdemes lenne bepróbálni az élőn. A kezemben lévő lágyabb bot és a rajta lévő orsó az apró csaliknak lehet túl kemény lenne, de a közepes gumikat szépen lehetne vele vezetni. Végül is, nem baj, ha nagyobb csalival egy nagyobb süllőt fogok. Alex behozta a csónakba magával az UL botját, azzal biztos jó kis pecája lehetne, végtére is csukát már fogott… Bummm!!! A kősüllők körüli gondolataimból egy határozott rávágás szakít ki. Bevágásnak nem nevezném azt, amit csináltam, inkább csak magasra emeltem a botot, a halam pedig, mint egy puskagolyó lőtt ki, a fék hangosan felsírt. Mivel a vízinövények még tarották magukat nem engedhettem hosszú zsinóron a halat, próbáltam csillapítani a kirohanását és magam felé visszafordítani, de ő ezt másként gondolta. Folyamatosan húzta le a zsinórt az orsóról. Nem lesz ennek jó vége! – gondoltam magamban. Nem mertem erőltetni a fárasztást, lágyabb botom orsóján 5kg-os zsinór lapult. Mutatóujjammat finoman ráhelyeztem a dobra, hogy ezzel óvatosan tovább fékezzem azt. Sikerült, a hal egy hatalmas tökleveles előtt a víz felszínéhez közel megállt és egy pillanatra hatalmas csukafarok jelent meg! Elkezdtem pumpálva visszanyerni a zsinórt, és halamat a csónak mellé irányítani. Gyönyörű krokodilpofájú vicsorított rám szája szélében a kis Mepps villantóval. Társam a merítőért lépett, ám ebben a pillanatban a halam átúszott a csónak alatt. – Vigyázz! Gyorsan elléptem keresztfiam mellett és a hajó orránál sikerült a zsinórral a csónak másik oldalára átfordulni. Halam elfeküdt a víz felszínén és egy gyors mozdulattal máris a merítőben pihent. Jesszus ez mekkora! – buggyant ki unokaöcsémből. Igaza volt, teljes hosszában 92cm és 7,1kg-ot nyomott. Gyönyörű hal. Igaz, hogy két héttel korábban elhatároztam, hogy idén megdöntöm a 80cm-es határt, de erre nem számítottam. 92 cm-es csuka és itt fekszik előttem a matracon. Hatalmas volt az öröm. Szerettem volna órákig csak nézni és minden irányból lefotózni, de tudtam, mielőbb vissza kell tennem őt éltető közegébe. Egy kis előre-hátra mozgatás a vízben és máris tovább állt. Gabesz ezt mégis hogyan? – kérdezte Alex. Nem tudom, szerencsém volt! – válaszoltam, és igazából teljes szívből így is gondoltam. Egy ekkora hal megfogásához igenis kell a szerencse.

Láttam Tökin, hogy új erőre kapott, kit érdekelnek a kövesek, ha itt ilyen csukák vannak. Ott van az a nagyobb tökleveles, dobd mellé a csalit! – javasoltam neki, és már repítette is a 4-es Meppst az ajánlott helyre. Én ücsörögtem még egy kicsit. Próbáld egy kicsit magasabbra tartani a spiccet, hogy a csali a víz színéhez minél közelebb jöjjön és lassítsd a tempót amennyire csak tudod! – próbáltam tanácsokat adni, de eredménytelenül a tizedik dobás is érdeklődés nélkül tért vissza. Na figyelj! Felkaptam az erősebb botot és már hajítottam is a 4-es körforgót oda, ahova az elején mutattam. Látod bot spicce magasra tartva, az orsó karját pedig a lehető leglassabban hajtod, de még úgy, hogy a villantó a víz felszínéhez közel jár… – hirtelen belazult a zsinór. Spicc le, két gyors tekerés az orsón és rántottam is hátra a botot amennyire csak bírtam. Megvan! Erős fejrázással tudatják velem, hogy a csali akadt, majd ahogy a rajzfilmekben szokás, balra el. A víz megemelkedett és egy hatalmas V-alak indult neki a partnak. Orsóm visít, a bot karikába hajlik. Ez meg mi a ….!? – szakadt ki belőlem. Szerencsére a szerelékem most sokkal erősebb, bírja a kiképzést. Az első kirohanással majd 40 méter fonottat rántott le a hal. Úgy látszik felismerte, hogy balra nem sikerült, így gyorsan irányt vált és megindul a csónak felé. Alig győzöm visszacsévélni a zsinórt, mígnem a közeledése újra távolodásba vált át. A fék újra fütyül, én pedig kapaszkodok a botba. Percekig cikázik össze-vissza, mire végre lassul a sebessége, talán elkezdett fáradni. Kezdem pumpálni, de inkább a csónak közeledett a halhoz, mint sem fordítva. Percek teltek el mire sikerült a csónakot a hal mellé vontatni. Hatalmas csuka fordult a csónak előtt. A lábam remegett és legalább 10 évet öregedtem mire Alex alá tudott meríteni és beemelte a halat a csónakba. Azt a jó…..! – szakadt ki belőlünk egyszerre amikor megláttuk a hálóban. Ez meg mi a….!?!?! – szörnyedtem el örömtől sugárzó fejjel. Unokaöcsém is kapkodott a levegő és a szavak után. Gyors mérés. Teljes hossz 110cm és 9730g!

– Gabesz, ….

– Tudom Alex! Ez hatalmas!

– Nem! Azt akartam mondani, hogy tízszer vezettem ott végig a csalit, mégis Te fogtad meg első dobásra egy ugyan olyan körforgóval. Ez mégis, hogy?

– Szerencsém volt Alex! – mondtam neki, de lehet, hogy ehhez most még több is kellett!