Matróz a fedélzeten!

Amikor 5:40-kor megszólalt az óra, elgondolkoztam, hogy akarok-e ilyen korán felkelni és elindulni ezen a sötét reggelen. Gyorsan végigfutott az agyamon, hogy az elmúlt hetekben mennyire nem érte meg hajnalban kelni és a sötétben kibotorkálni a vízre. Akadt hal, de a nagy "élmények" elkerültek. Talán aznap hajnalban győzött volna a lustaság és ágyban maradok, ha nem lett volna bennem egy erős vágy, hogy életemben először WTD csalival fogjak csukát. Kedves olvasóm, bizonyára megismertél már annyira a korábbi írásaimból, hogy tudd, csukára eddig szinte csak gumival vagy villantóval horgásztam. Ugyanakkor, számomra a horgászatban az az egyik legnagyszerűbb érzés, amikor valami új dolog beválik. Így amikor egy kedves ismerősömtől hallottam, hogy csukát szokott fogni WTD csalival, elhatároztam, hogy én is ki fogom próbálni ezt a horgászmódszert. Korábban balint már eredményesen fogtam felszíni csalival, de célzottan csukára soha nem horgásztam vele. 

Szóval hosszas belső vívódás után eldöntöttem, hogy elhagyom a meleg ágyat és magamra kaptam az előző este kikészített ruhát és irány a kikötő. A kocsi hőmérője 9 C°-ot mutatott. Ez már egészen hűvös a korábbi napok 14-18 C°-os reggeleihez képest. Végül is október vége van. A kikötőben gyors pakolás és irány az előre kigondolt hely, mert már erősen derengett és a csuka hajnalban eszik. Aznap kiderült, a csuka eszik reggel, délben és napnyugtakor is, de ne szaladjunk ennyire előre. A csónak nyugodtan siklott a fodrozódó víz felszínén, én pedig csak azon gondolkoztam, hogy az egyedi színű Halbogár Vergő és Öcsi közül melyiket dobjam elsőként? Közelítve a kiszemelt helyhez leállítottam a robbanó motort és elindítottam az elektromosat. Hiszek benne, hogy az eredményes horgászat egyik legfontosabb pontja, hogy a lehető legkisebb zavarással érkezzünk meg a meghorgászni kívánt helyre.

Fokozódó dél-nyugati szél kezdett el fújni, ami kellően felkorbácsolta a víz felszínét. - Hogy fogok így felszíni csalival horgászni a levelét vesztett sulyom között? Megoldjuk! - A horgonyt leengedtem és a hajó végéhez kötöttem, hogy a hátszél a meghorgászni kívánt hely felé állítsa be orral a csónakot. Felkaptam a kisebb dobósúlyú botomat, a kapocsba egy fehér Vergő került és már repült is a sulymok közé. Valahol a harmadik dobás környékén jártam amikor be kellett látnom, hogy ebben a szélben a Vergő méretű csali nem a legjobb döntés. Ekkor jutott eszembe, hogy Halbogár csalik között van egy nagyobb WTD, ami kicsivel testesebb így talán a hullámokon könnyebben lesz vezethető. Máris ugrott a kapocsba Skipper és a hátszéllel megtolva repült is túl a sulyommezőn. Matróz mintás csalim pont annyival volt nagyobb, hogy elő kellett hozzá vennem az erősebb botomat, így gyorsan botot cseréltem és már hajítottam is újra a kék-fehér színű felszíni csalimat az előttem elterülő növénymező túlsó oldalára. Az első métereken nyugtáztam magamban, hogy ez a jó bot/csali választás amikor egy alulról érkező csukafej oldalra lökte a csalit. Még soha nem láttam csukát felszíni csalira rabolni, új és adrenalin dús élmény volt, ahogy az elhibázott első rávágást követően egy tolóhullám beköveti a csalit, majd egy gyors fröccsenéssel le is szedi azt a sulymok közül. A kapást nem éreztem, valószínűleg megtolta a csalit, de a látottak miatt gyorsan bevágtam, amit erős fejrázással nyugtáztak a zsinór másik végén. A botot magasra tartva, gyorsan magam elé kormányoztam az 50 plusszos csukeszt. - Húú de szép vagy! - Gyors fotózást követően ment is vissza. 

Visszaállok a csónak orrába és már repül is Skipper újabb áldozatáért. Talán fél úton jár a sulymosban, amikor oldalról megjelenik egy újabb tolóhullám és azzal a lendülettel egy krokodil száj már viszi is magával matrózmintás csalimat, gyors bevágás és az előbbihez hasonló csuka kanyarodik a csónak mellé. - Na kérem, jó lesz ez! - A szokásos kör: fotó, hal vissza a vízbe és a csali már repül is. Ez a dobás a kapkodás miatt nem sikerül túl jól, de a növényfoltok közepén landoló matrózt máris hatalmas burványlás fogadja. A kapást a kezemben újfent nem érzem, de reflexből megy a bevágás. A fejemet félre is kell rántanom, nehogy az üresen visszarepülő skipper az arcomba landoljon. Gyorsan dobok vissza a korábbi érkezési pontra, kettőt tekerek az orsóval, amikor a csuka ismételten bejelentkezik, de megint lemarad. Kissé csalódott vagyok, persze teljesen jogtalanul, 4 dobás, 4 kapás, 2 hal. Ez egy napra is elég lenne, most pedig alig múlt fél 8. 

A hírtelen eseményeket követően próbáltam kicsit megnyugodni, az adrenalintól egekben volt a pulzusom, - Próbálj meg koncentrálni! -, parancsoltam magamra. Összeszedem magam, összpontosítok, aminek eredményeképpen sikerült újra pontosan a kívánt helyre juttatni a csalit, ami a következő pár dobást követően érdeklődés nélkül tér vissza hozzám. A szél kezd csendesedni, így már nem tudom a korábbi dobástávokat hozni. Nem akarom a helyet megzavarni motorozással, ezért nem veszem fel a horgonyt, hanem csak engedek a kötélen jó 15 métert. A szakadozó sulyommezőn túl landoló skipper gyönyörű oldalsó kitérésekkel indul meg felém, mögötte pedig elkezd megemelkedni a víz, egy hatalmas fogakkal teli száj nyílik ki és nyeli el egyben a matrózt. A bevágás ül, egy pendülés és skippert elnyelte a szörny. 

Nem térek magamhoz. Ott állok a csónak orrában, a zsinórt már felkapta a szél és csak bámulok a hatalmas burványba, ami örökre elnyelte Őt. Egy perc néma csönddel adózom csónakom elveszett egyetlen matrózának. Ha lenne zászló a csónakban, most biztos félárbócra engedném. 

Nincs idő tovább búslakodni, a víz kezd kisimulni és a fények is kiválóak. Nyitom a halbogaras dobozom és az első kezembe kerülő husi színű Vergőt teszem a lágyabb bot kapcsába, nincs idő újra kötni a másikat. A következő dobások eredménytelenül telnek, a szél pedig elkezdett újra erőre kapni így Vergő is csak vergődik a hullámok hátán. Nagyon hiányzol skipper. Hoppá, tőlem balra úgy 20 méterre egy balinrablás. Gyorsan kitekerem Husit és már dobom is a rablás irányába. Alig kezd vergődni a csali, amikor hatalmas fröccsenéssel jelentkezik az érdeklődő, de elvéti. Két pöccintés a csalin és már durrantja is le a balin. Szokásos magasra emelt bottal kezdem meg a fárasztást, de elég furán védekezik ez a balin. Semmi kirohanás, semmi rúgás, csak némi elnehezedés és folyamatos ellenállás. Közelebb érve látom, hogy némi hínárral megfűszerezve egy a korábbiaknál kisebb csuka érkezik meg a hajó mellé. Pedig szentül meg voltam győződve, hogy balin lesz a tettes. Na mindegy…! Dobálgatok, próbálkozom Vergő vezetésével a hullámzó vízen, nem akad újabb jelentkező. Átállok, hátha egy nagyobb tökleveles mellett lesz valaki, aki érdeklődést mutat Husi iránt. Így is lett, talán a második dobásra sikerült kitekerni egy 60cm közeli csukát.

Sajnos a szél nem volt a barátom, kezdtem úgy érezni, hogy ideje a helyet feladni és új spotot keresni. Térképen kinéztem egy közeli csendesnek vélt kubikot, és mivel pont szélirányban volt, hagytam, hogy a szél sodorjon. Induláskor hívtam Tomit, hogy kell egy új Skipper, a mostani oda lett. A következő két órában a széllel haladok és vallatom a vizet, igen eredménytelenül, de több év tapasztalata megtanított rá, hogy a csukák jellemzően csak konkrét időpontokban aktívak. Ritka az olyan nap, amikor egész nap esznek, sokkal jellemzőbb, hogy van egy jó fél-1 óra, amikor nagyon aktívak majd újra várni kell a csodára. Erre szokták azt mondani, hogy jókor jó helyen! 

A kubik nem volt nagyobb, mint egy focipálya, körbe gyékénnyel, nádfallal és hatalmas tavirózsa szigetekkel. Jól gondoltam, a kubikban a szél nem érződik, a víz felszíne sima és kristálytiszta, rengeteg apró hal kering a víz felszínén, ők még nem érzik úgy, hogy vermelni kellene. Pedig, ha tudnák, hogy pár nap és leengedik róluk a vizet. Sajnos ilyen az ember, a pénz mindent felülír. A háttérben két parlagi sas köröz az égen, a gyékény fal túloldalán hattyúk buknak alá és keresgélnek a tó fenekén, szárcsa csapatok igyekeznek innen-oda, mintha nagyon fontos dolguk lenne. Szeretek horgászni és szeretek itt lenni a Tisza-tavon. 

Kishalak rebbenek szét az egyik kiszögelésnél, kapom fel a botot és Husi már loccsan is a gyékény szélénél. Pár tekerés és kisebb burványlás közepette tűnik el a csalim a víz színéről. Bugyli érkezik a hálóba, gyors szabadítás és már engedem is vissza a vízbe. Kárókatona repül el felettem, és nagyon elégedetlenül tekint le rám – most foghatja meg, pedig mennyivel egyszerűbb lett volna neki, ha csak úgy odaadom.

Dobálok tovább, de nincs sok eredménye, a tiszta, nyugodt víz és a napsütés nem jó kombó csukára. Már pont azon töprengek, hogy odébb állok, amikor a kubik végében rablásra leszek figyelmes. Odanavigálom a csónakot, de a dobások nem adnak halat. Még közelebb megyek, már csak a szél sodor. Az egyik gyékényfalban van egy kiöblösödés. Vergőt egy alsó pöccintéssel sikerül is oda ejtenem. Ahogy ide-ode cikázva közeledik felém a gyékényből tolóhullám kezdi el követni, majd a víz elkezd megemelkedni. Megállítom Vergőt, a hullám is megáll. Pici pöcc és Bumm. Megvagy! Hatalmas erővel indulna vissza a gyékénybe, de nem engedem, a bot karikába hajlik, az orsó is halkan engedi a zsinórt. Szerencsére a növényzet előtt sikerül visszafordítani a halat. A vízből kiugorva és a fejét rázva adja értésemre, hogy ez bizony nem tetszik neki. Még pár kirohanás, de gyorsan a merítőben pihen egy gyönyörű sötétzöld, 64cm-es csuka. A hely nem ad már több halat, nem csoda, nagy bulit csaptunk az imént. Átállok a kubik másik végébe, ahonnan egy újabb 40 plusszos csukeszt operálok ki Vergővel.

15 óra, ideje visszaindulni. Úgy tervezem a reggeli helyen várom meg a napnyugtát. A kubikot, a madarakat és a szélcsendet magam mögött hagyva óvatosan haladok a vízből meredező fatuskók között. Egyre kettőre rá is hajtok, hiába próbálok nagyon vigyázni, de szerencsére bírja a csónak (köszi Misi!). Két hét és itt víz helyett újra erdő fog állni. Szomorú.

A reggeli helyre próbálok visszaállni. Érzem, hogy nem az igazi, erős a szél még mindig, de most már kitartok. Vergődök Husival, nagyok a hullámok, át-át bukdácsol egyik másik között. Talán fél órája dobálok, amikor végre kezd enyhülni a szél, én pedig kezdek nagyon éhes lenni. Az a reggeli egy szendvics, nem volt sok. Család vajon mit csinál? Kisfiam vajon mennyire borította ki az édesanyját? Hiányoznak. Ha kikötöttem, ki kell pakolni a csónakot, holnap vihar lesz. Jó lenne ezt még világosban. Addig-addig győzködöm magam, amíg úgy döntök 5 dobás még és megyek. A 4. dobásnál elgondolkozom, hogy mintha odébb álltam volna reggel, úgy 20 méterrel. Az utolsó dobás el is megy jobbra. Mostanra egészen jól begyakoroltam Vergő hullámban történő vezetését. Pár méter úton hatalmas tolóhullám jelenik meg jobbról és egy kisebb fröccsenéssel el is ragadja valami Husit. A bevágás ül, a jelentkező pedig nem igazán akar megmozdulni. Erősebben beleemelek, amire válaszképpen olyan elemi erővel kapok fejrázást, hogy majdnem elejtem a botot. A mozdony megindul. Nem emlékszem, hogy pontosan mi volt az első gondolatom, de azt tudom, hogy pár miatyánkat elmondtam, nehogy kiakadjon a csali, vagy ne adja Isten Husi Skipper sorsára jusson. Határozott pumpálásokkal próbálom magam felé irányítani a halat, de neki ehhez nincs nagy kedve. Már megfordult a fejemben, hogy eloldom a horgonyt, de gyorsan lebeszéltem magam, túl sok lett volna a kockázat. A bot és az orsó nagyon jó összhangban van, szépen dolgozták ki a megakasztott hal minden kirohanását. Még mindig nem láttam, kivel van dolgom. Csak láthassalak, kérlek, csak mutasd meg magad! Megállt, hiába emelem nem jön. A zsinórtól úgy egy méterre hatalmas csukafarok jelent meg a víz színén. A szívem a torkomban dobogott. Oda kell menni csónakkal, biztos rátekerte magát a sulyomra! Éppen léptem volna vissza az orrból, amikor újra megszólalt az orsó fékje. Oké, nyugalom, kint van. Még pár percig küzdöttünk egymással, de végül Ő fáradt el előbb. A merítőt a jobb kezembe fogtam és a száját beletoltam a vízbe. A csuka egyenesen a merítő felé úszott. Nem a legjobb megoldás, de ha már erre jössz... Betartottam a merítőt a hal elé, ő pedig szépen beleúszott. Megvan! Ez gyönyörű! Leírhatatlan volt a boldogságom. Előkaptam a halmatracot és a szákkal együtt ráfektettem a halat. Majdnem végig érte a matracot. De hol van Husi? Már nem volt a szájában, hanem a merítő oldalán csüngött. 

Mérem a súlyát 8,5 kg. Valahogy le kell fotózni. Időzítőre raktam a telefont és beállítottam. A visszaszámláló elindult én pedig benyúltam a kopoltyúja alá a jobb kezemmel. - Aúúú! - Valami megszúrt. De ez valami fémes dolog volt, nem a foga. Egy horog! Ott van Skipper! Ott volt a hatalmas csuka szájában, pont ott, ahol reggel hagytam. Isten hozott újra a fedélzeten matróz