Nem a nagy fogások napja

A horgász egy nagyon érdekes faj. Van egyfajta csillapíthatatlan belső éhsége, amit a jólakottsága táplál. Van az a mondás, hogy evés közben jön meg az étvágy. A horgászattal hasonlóan vagyunk, ha a horgász fog egy halat, még nagyobb vágyat érez, hogy újra horgásszon és újra halat fogjon. Gondolhatod kedves Olvasóm, hogy a pénteki nap után mennyire vártuk Tomi barátommal, hogy szombat reggel legyen és ott folytathassuk, ahol előző este abbahagytuk. Péntek este még átbeszéltük, hogy mit csináltunk jól, mit kellett volna másképpen csinálni. (Azt a 10 kapást, amit elbénáztunk, ki kellett volna fogni. Okos taktika nem?). A dobozokat rendbe raktuk, csináltunk pár fluorocarbon előkét (igen, hogy legyen mit elharapni a csukáknak, majd tanulok idővel a hibámból) és pár üveg bor után elfeküdtünk vagyis lefeküdtünk, hisz másnap vártak a csukák.

Na most az történt, hogy ezt a csukák nem tudták, vagy legalábbis ők ezt másképpen gondolták.

6 óra 10 perckor a kikötő felé menet, mondtam Tominak, hogy figyeljen csak, mekkora peca lesz itt ma is. Ő régi motoros, van tapasztalata, tudta, hogy lelkesedésem érthető, de nem biztos, hogy jó előjel. Kedves Olvasó, biztos emlékszel, hogy társamnak tegnap is igaza volt. Az eddig leírtakból vélhetően rájöttél, hogy ez a nap nem a nagy fogások napja lett. Joggal merülhet fel benned a kérdés, hogy miért olvass most tovább. Ha másért nem is, hát arra biztos jó lesz, hogy pár perce kiszakadj a hétköznapból és képzeletben visszatérj a Tisza-tó csillogó vizére.

A csónakba pakoláskor gondosan elraktam a videós cuccot. Tomi sandán mosolygott, nagy az elán. A motor pöccre indult, kicsit zaklatottan vette a hátramenetet, de végül finoman kisiklottunk a kikötőből és egy döccenő előremenet után úton is voltunk a tegnapi gyékényfal irányába. A vízen néhány hattyú volt a társunk, talán a többi horgász már a horgászhelyén tette próbára a szerencséjét. A tetthelyhez közeledve lassítottunk a tempón, a villanymotort elhelyeztem, a robbanómotort leállítottam és halk surrogással haladtunk tovább későbbi kudarcunk színhelyére. Egy szürkegém méla undorral repült odébb, amikor túl közel értünk hozzá, és egy kiszögeléssel odább foglalta el új leshelyét. Mint jó házigazda átengedtem Tominak az első dobást, én pedig kibogoztam a tegnapi trehányságom okán keletkezett gubancot a zsinóromon. A merítőszákot gondosan kikészítettem, ha társam jelez, rögtön tudjak cselekedni. Már majdnem végeztem a gubanc felszámolásával, de Tomi még nem jelzett. No mi lesz, korán van még? Elkezdtem én is vallatni a gyékényfalat a jól bevált gumihallal, közben cimborám visszatért a tegnapi villantójához. Dobás dobást követ, de halaknak nyoma sincs. Megfogtunk volna tegnap minden halat a környéken? Talán egy óra telt el érkezésünk óta, amikor egy határozott ütés futott végig a boton és váltott ki a reflexszerű bevágást a kezemből. A zsinór végéről erős rúgás tudatta, hogy vendégemnek nincs ínyére a horog és mindent el szeretne követni, hogy megszabaduljon tőle. Fülig érő mosollyal szóltam oda Tominak, hogy megvan. A hal erős kirohanásokkal próbált meglógni, de a botom ellentmondást nem tűrően parancsolta őt újra vissza és vissza. A felszínre bukva konstatáltuk, hogy a tegnapi átlagméret, és már tehettük is hozzá, hogy volt. Kipattant a horog a szájából! Ezt nem hiszem el, már megint! Nem is tudom, hányadik vesztett halam két nap alatt. Szóval a gumihal, egyágú horoggal fogós csali, csak a halat tartja meg nehezen. Ez van. Tomi vígasztal, úgyis visszaengedtük volna, vegyük úgy, hogy megvolt. Rendes tőle. Akkor még nem tudtuk, de a nap során fogott csukák darabszámához ez az egy fogás erősen hozzátett.

A nap már magasan járt, mi pedig nem tudtunk felmutatni érdemi fogást. Tudom, ez a horgászatban benne van, de egy olyan nap után, mint a tegnapi, nagyon elkeserítő volt. Egy kisebb öbölhöz értünk, Tomi pedig finoman pöccintette a nagy villantóját a belógó növények elé. Már majdnem a csónak mellé ért a villantó, amikor hírtelen felém fordult: - Gabi, két sügér…., két sügér követte ki a villantót. Már vette is fel az UL botját és dobta be a körömnyi csaliját a vízbe. Talán még vízközt sem volt a csali, amikor a bot határozott bólintással jelezte, hogy valami elragadta a kis twistert. Pillanatokon belül boldogan fotóztuk a közel 20 cm-es csíkos rablót. Hal gyorsan vissza a vízbe, újabb dobás, hopp egy koppintás, de sajnos lemaradt. A következő dobás után a műcsali érdeklődés nélkül tért vissza a csónakhoz, de nem így az azt követő, ami a korábbihoz nagyon hasonló méretű sügért eredményezett. Ekkorra már nálam is előkerült a sügeres pálca és repült a vízbe az apró körforgó. Több tucat dobás, de semmi. Úgy látszik itt fel kell hergelni először a sügereket nagy villantóval és utána lehet őket megfogni kicsi csalival.

Mielőtt a teóriánkat alátámaszthattuk volna, pár kishalfröccsenésre figyeltünk fel 30-40 méterrel odébb. Gyorsan a közelbe kormányoztuk a csónakot és már repültek is a csukacsalik. Kapás nem volt, de a kishalak csak úgy repültek minden irányba egy-egy felszíni hajtás közben. Mi lehet a víz alatt? Talán ezek is sügerek!? Tomi már kapta is elő az UL botot és repült a pici twister a rablások irányába. Bumm kapás. Az előbbiekkel megegyező mérető útonálló lavírozott a csónak felé. Újabb dobás, újabb sügér. Kedves olvasó, ahogy a régi mondás tartja, ha nincs csuka a sügér is megeszi (a csalit)! Én is átváltottam UL botra, de amennyivel jobban éreztem előző nap a csukákat, ma annyival jobban érezte Tomi a sügereket. Jobb nem számolni, mennyivel húzott el, legyen elég annyi, hogy nekem nulla halam volt, neki pedig sok. Na végre, nálam is kapás, de bár maradt is volna el, vendégem egy alig 20 cm-es balin. Gyorsan megszabadítom a szájszélbe akadt horogtól és folytattam a sügerek abajgatását. Tomi újabb két sügere után végre nekem is meg van az első csíkoska, de tényleg csak -ka, alig lehetett 10 cm. Összenéztünk, jó-jó, de nem miattuk jöttünk.

Közeledtünk a délhez, ideje volt taktikát váltani. Gyors tanácskozás és a csónakot máris az Aranyosi-sziget irányába fordítottam. Jesszus mi volt ott! Több csónak ringott a sziget körül, mint amennyi sügeret aznap Tomi fogott. Na jó, a heringparti nem peca. Javasoltam, menjünk odébb, ez nekem annyira nem adja. Lejjebb haladtunk az Aranyosi-kubik kifolyójához. Horgony le, gumihal be, lassú röcögtetés indul. Fél óra eseménytelen dobálózás után finoman jeleztem, hogy odébb állhatunk, Tomi udvariasan válaszolta, hogy neki itt is teljesen megfelel, ha én még hiszek a helyben. Értettük egymást és nem akartunk feleslegesen tovább udvariaskodni, úgyhogy szépen felhúztuk a horgonyt és ha már csukázni jöttünk, akkor benéztünk az Aranyosi-kubikba.

Bent páran már hajkurászták a kubik csukáit, de még nem volt heringparti, így a dobás mellett döntöttünk. Nagyon gazdag a kubik élővilága, a kristálytiszta vízben millió apróhalat láttunk cikázni a növények között. Hajjaj, itt nem lesz könnyű halat fogni! Nem baj, a horgász nem adja fel, vagyis aznap ezt úgy módosítottuk, hogy nem adja fel egyből, csak fél óra után. Kinéztünk egy ígéretes vízinövény mentes foltot a gyékényfal és a sulyommező között. Tomi dobta a villantót jobbra én a gumit balra. Én akasztottam a csukát balra, Tomi röhögött rajtam jobbra, amikor a csuka a csónak előtt megint lemaradt. Kérdőn nézek társamra, ez is számít? Tekintetéből láttam, ne feszegessem a határokat, illő lenne ki is vennem végre egy csukát. Igaza volt! További akció a kubikban nem volt, igazából nem is hittünk benne, hogy lesz, a nap kisütött és a kristálytiszta vízben nem számítottunk semmi jóra.

Rendben csuka off ebben az időben, irány vissza kövesezni. Következő megállónk egy izgalmas mederalakulat volt. Radar segítségével gyorsan megtaláltuk a 8-as vízből emelkedő 6-os márgapadot, aminek a tetején sejtettem a köveseket. Megálltunk a törésen túl, a csalit pedig a plató tetején és rézsűjén vezettük végig. Az első dobásra nekem rögtön jelentkezett is egy köves, majd pár dobás után egy újabb, de a folytatás elmaradt. 

Idő közben az ég is beborult, Tomi jelezte, hogy itt a lehetőség, hátha adják a csukák. Rövid tanakodás után Óhalászi Holt-Tisza irányába vettük az irányt. Még soha nem sikerült csukát fognom ebben a holtágban. Hátha most, amikor egész nap nem evett rendesen a hal! Biztos így lesz! 

A villanymotor halkan terelte csónakunkat a holtág barna vizén. Ha az ember nem is fog itt halat, de az a csend, az a szépség megnyugtatja a horgász lelkét. Legalábbis ekkor még nyugodtak voltunk. Sajnos voltak már előttünk az ígéretes pályán, de kedves olvasóm mostanra biztosan megtanultad, a horgász sohasem adja fel, így elkezdtük vallatni a Holtág tőzeges vizét. Nem könnyű a pálya, ha éppen nem a csali akad el egy tuskóban, akkor a motor vagy éppen a csónak akad fent egyen. Az a jó az elakadásban, hogy időt veszít a horgász amíg megszabadul, és állhat is rögtön odébb 50-100 méterrel mert minden halat elijesztett a közelből. A cél megint a partszél és a vízinövényzet közötti tiszta sávok dobálása volt. Éppen okfejtettük, hogy aznap miért nincsenek a csukák étvágyuknál és hova kellene tovább állni, amikor egy beöblösödésnél társam vízbe érkező spinnerbaitjét a vízből kirobbanva ütötte le egy csuka. Ő azonnal bevágott és ellentmondást nem tűrően irányította a halat a tuskók és töklevelesek között. Pillanatok alatt a merítőben pihent a csodálatos színezetű 50 plusszos csukesz. Nagy volt az öröm, az aznapi első csuka a csónakban, Tomi első óhalászi csukája és az első csuka, ami a túránk során villantóra jött. Mennyi elsőség egy fogásban!

Hát, ha ezek eszik a fémet, akkor adjunk nekik fémet. Nekem is a kapocsba került egy 4-es körforgó és már repült is a partszél irányába. A csuka megfogása okozta adrenalin löket úgy 30 percig tarthatott, amikor újra kezdtem elveszteni a hitem. Emlékszel ugye kedves olvasó, hogy aznapi mottónk, "a horgász soha nem adja fel, félóránál előbb"? Bőszen cserélgettem a csalikat, már felszíni wobblereket is húztunk, de újabb kapás sehol. Ekkor terelte a kezembe (szó szerint) a vak szerencse egy rég elfeledett kis körforgómat. Ha már engem ennyire ügyesen megfogtál, mi lenne, ha egy csukát is elkapnál? A kis villantó halkan csobbant a vízbe és talán még 3 métert sem közeledett felém, amikor egy éles koppintással valaki elütötte. Sajnos az elkövető kiléte egyelőre homályban maradt, mert akadásig nem jutottunk, de a csali repült is ugyanoda vissza. Alig tekertem kettőt az orsó karján, amikor újabb ütés és már a víz felszínén siklott felénk egy gyönyörű sügér. No legalább itt is van belőlük és esznek is. Újabb dobás, újabb sügér. Tomi már tette is le a csukás botot és lendítette a sügeres pálcát. Hopp neki is egy kis csíkos útonálló. Időközben az eső is elkezdett szemerkélni, de mint tudjuk, a horgász soha nem adja fel!

Amilyen hírtelen megjelentek a sügerek, ugyan olyan gyorsan is tűntek el. Ekkor már egy ideje szemeztünk egy kiszögeléssel, ahol bizonyos időközönként valaki meg-meg hajtotta a partszélben kóborló kishalakat. Tomi átengedte nekem a dobás lehetőségét én pedig élve vele, lendítettem is a villantómat a rablás irányába. Gondolom te is tudod kedves olvasóm, hogy ezeknek a dobásoknak milyen nagy jelentősége van és mint ilyet, nem szabad elkapkodni, pontos célzással kell a csalit a megfelelő helyre dobni. Nekem ez remekül sikerült, pont a víz szélén lévő gyékénycsomóba lendítettem a csalimat. Ó, hogy az a …! Nem baj, megoldjuk. Apró pöccintés és a csali máris csobban a vízbe. Indítom a tekerést, indítanám, mert ebben a pillanatban erős ütés, a bot meghajlik és egy, a korábbihoz hasonló méretű csuka ugrik ki a vízből. Légy szíves ne menj el! Pár pumpálás, fordítás és az én halam is a szákban pihen. Nagy az öröm, végre megtört az átok, Óhalásziban csukát fogtam és fárasztás közben sem lépett le! Igaz ehhez egy háromágú horog kellett, de a kapást halra sikerült váltani.

Következő dobások nem hoztak kapást nálam, nem úgy Tominál, aki újabb sügércsapatra bukkant és az UL bottal a negyedik kis rablót emelte a csónakba. Én se voltam rest máris váltottam UL cuccra és egy kisebb sügeret sikerült is becsapnom. Már javában a délután végén jártunk, Tomi megpróbálta újra a csukákat célba venni, én maradtam az UL cuccnál. Egy bedőlt fa elé értünk, ahol a kifelé vezetett gumihalacskámat rendre sorozták meg a víz alatti banditák, de fogást nem sikerült elérnem.

– Gabi, ezek vörösek lesznek, finomabb cucc kell ide! Tomi már rakta is az UL botjára a csonti méretű gumit, amit rögtön egy kéttenyérnyi vörösszárnyú kívánt meg. Haj, de nagy volt az öröm! Aznap ez már az ötödik halfaj pergetve. 

Társamnak újabb dobás, újabb vörös. Nekem sem kellett több, táskám mélyéről kikotortam a mini jigfejeket tartalmazó dobozt, gumihalacskámat félbetéptem és már repült is a vörösszárnyú csemege. Kedves Olvasó, biztosan ismersz már annyira, hogy tudd nem szoktam feleslegesen felvágni, és most sem akarok nagyon dicsekedni, de azt el kell mondjam, hogy második dobásra sikerült megfognom a túra legkisebb halát, ami egy alig ujjnyi sügér volt. Én szóltam az írásom elején, hogy ez a nap nem a nagy fogások napja lesz!

Lassan elkezdett besötétedni, itt volt az ideje, hogy magunk mögött hagyjuk Óhalászi barna vizét, megköszönjük az élményt és elinduljunk a kikötő felé. Ha méretben nem is, de darabszámban felülmúltuk a pénteki napot. A kitartó próbálkozásunkat a Tisza-tó megjutalmazta egy-egy óhalászi csukával, ami számomra annyira értékes, mintha életem legnagyobb halát fogtam volna meg. Köszönöm Tisza-tó!