Újra van kutyavásár!

Vannak pecák, amiket heteken át tervezgetünk és vannak, amik csak úgy jönnek. Ez a mostani történet az utóbbi kategóriába tartozik. Hétfő délután, egy gyors egyeztetést követően Ferivel úgy döntöttünk: irány a víz! Délután fél hat körül értünk a kikötőbe, ideális időpontban ahhoz, hogy a kora estét és a naplementét horgászattal tölthessük el. Szeretem ezt az időszakot – hosszúak a nappalok, sok mindenre jut idő.

A cél az V. csatorna volt. Egy héttel korábban itt már fogtam pár szebb balint és most is bíztam benne, hogy aktívak lesznek a halak. Nem kellett csalódnunk. Bár a Hydroinfo előrejelzései alapján számítottam rá, mégis kissé meglepett (hogy egy klasszikust idézzek: "Tudtam, csak nem sejtettem"), ahogy az V-ös öblítőből ömlött be az áradó, koszos víz a tározóba. A Tisza hozta magával az idei tavasz összes energiáját (ami lássuk be, nem volt sok).

A víz zavaros volt, de a halakat ez egyáltalán nem zavarta – sőt! A gyékények szélén szinte folyamatos rablásokat lehetett látni, a koszos és tiszta víz találkozásánál pedig szétrebbenő kishalak jelezték a ragadozók jelenlétét. Ilyenkor mindig egy kicsit "feláll" nekem.

A csalik gyorsan a kapcsokba kerültek, és már repültek is a kiszemelt rablások irányába. Az első halra nem is kellett sokat várni, második dobásra szinte egyszerre fárasztottunk Ferivel. Szebbnél szebb balinok kerültek a kezünkbe – bevallom, sajnáltam az időt fotózásra, ilyen parádé ritkán adatik meg! Ferinek a minnow-ok jöttek be, nekem inkább a WTD csalikkal volt sikerem. Először került kapocsba a tavaly születésnapomra kapott SteveOlureS WTD white walker, amivel rögtön első dobásra halat is sikerült fogni. Úgy látszik Tomi csalijai mellett lett egy másik kedvelt hand made darabom is. 

Olyan is előfordult, hogy a frissen beeső csalit gyakorlatilag azonnal leverte a balin, máskor pedig a gyékény sűrűjéből csapott ki érte. Ez az a fajta peca volt, amikor percenként történik valami, és nincs idő gondolkodni – csak dobsz, csalit vezetsz és próbálod lekövetni az eseményeket.

A horgászat elején szinte minden csalit torokra vettek az elcsípett balinok, ezért gyorsan nagyobb wobblerekre váltottunk. Ez jó döntés volt: egyrészt kevesebb olyan halat fogtunk, ami a csalit mélyre nyelte, másrészt a méret is nőtt – jöttek a púposabb példányok. A legnagyobb hal, egy 58 centis balin, sajnos így is torokra vette a Tomi barátom által készített, egyedi színezetű Vergőt, de a lenyomott szakállú horgoknak hála gyorsan ki tudtam szedni.

A délután most sem múlt el kisebb kaland nélkül. A csatorna torkolatánál leengedtük az orrmotort, amikor jött a szörnyű felismerés: otthon maradt a távirányító! Egy pillanatra lefagytam, de eszembe jutott, hogy februárban beszereztem hozzá egy pedálvezérlést is. Szerencsére az nálam volt, így csak a horgonyfunkcióról kellett lemondanunk – pedig az erősen áramló víz és a feltámadó szél mellett nagy szükség lett volna rá. Úgy tűnik, az utóbbi időben valami mindig otthon marad…

Na, és itt kellett volna lezárni a bejegyzést – ha az élet nem írja tovább helyettem. Amikor elkezdtem gépelni, még nem sejtettem, hogy ez a nagyszerű délutáni peca két hét alatt egy kisebb horgászregénnyé duzzad. Úgyhogy bővítek rajta, és közben azt is elmesélem, mi miért történt.

Két barátommal elhatároztuk, hogy az idei évet feldobjuk egy kis házi versennyel. Semmi komoly, csak amolyan kis "farokméregetés" – de nyugi, semmi disznóság, sokkal inkább halasság. Összedobtunk egy Facebook-csoportot, és kiválasztottunk 15 halfajt. Főleg olyanokat, amikre lehet pergetni, de van köztük pár békés hal is – extra szósznak, illetve Attila miatt, aki pontyok terén eddig rendesen odavert nekünk.

Szóval van ez a kis házi verseny, ahol Ati és Tomi nagyon elléptek tőlem – és még csak május eleje volt. A srácok március elején behozhatatlannak tűnő előnyre tettek szert koncérjaikkal (55, 51 és 50 cm). Tomi már lényegében megnyerte a domolykó (54 és 53 cm) és jász (43 cm) kategóriákat. Attila pedig egy 79 centis csukával és néhány "picurka" 74 cm-es ponttyal szó szerint odapörkölt nekünk.

Nekem a vörösökben és a balinokban van bizodalmam – a Tisza-tó ezekben a halfajokban igazán erős. A compóval és a ponttyal az a baj, hogy ki kell ülni, én meg nem bírok a fenekemen maradni.

Szóval amikor elindult a házi verseny, biztos voltam benne, hogy balinban és vörösszárnyúban erős leszek. És akkor jön Tomi, május elején, a Tisza-tavi baráti találkozóra, és kifog egy 60-as meg egy 54-es balint az orrom előtt! Értitek – az én pályámon, az én halamat… Örültem a sikerének, de azért tikkelt a szemem rendesen.

És ez az oka annak, hogy egy hét alatt háromszor is levezettem munka után 130 km-t a Tisza-tóra – és persze vissza is. Amikor Ferivel lent voltunk, és zabált a balin, elhatároztam, hogy addig járok a kútra, amíg nem lesz nagyobb balinom, mint Tominak. A Ferivel közös horgászat során fogott 58 cm-es balin csak a második helyre volt elég…

Ezeken az alkalmakon rendre tízen balint fogtam 2-3 óra leforgása alatt. Hatalmas pecák voltak. Főleg Vergővel és Cikával sikerült becsapni a halakat – már ameddig Cikából maradt. Az utolsó darabot is beszakítottam.

Már leadtam a rendelést, de Tomi inkább hülye harcsákat fog. Igen, harcsákat. Mert míg én a balinokat hajtottam, ő lement a Dunára, és egymás után három darab méter körüli harcsát fogott. Nem egyet, rögtön hármat. Ja és egy 73 cm-es süllőt. Mert ha már süllőzik, legalább fogjon azt is. Nem…? DE!

Rendületlenül próbáltam keresni a nagyobb balinokat, már Skipper is kapocsba került, hogy valahogy szelektáljak – de csak nem sikerült. Viszont óriási élmény volt, ahogy a víz felszínén bukdácsoló csalijaimat rendre torpedózták meg az éhes Önök.

Május utolsó hétvégéjén családdal együtt érkeztem Sarudra, és mivel ilyenkor az estéket együtt töltjük, a hajnali pergetésekre maradt lehetőség. Pedig így, túl a negyvenen, már nagyon utálok hajnalban felkelni – de néha nagyon is megéri. Szombaton fél 5-kor már a kikötőben botorkáltam, így a nap első sugarai már a csatorna bejáratánál értek. A balinok azonban sehol. Dobhattam bármit, a víz néma volt. Fürkésző tekintetem észrevette, hogy beljebb a csatornában van néhány jobb rablás. Az orrmotort irányba állítottam, és hangtalanul suhantam a rablások irányába.

Az első dobásra egy 52-es balin csábult el, majd másodikra egy valamivel kisebb társa kívánta meg a Rapala Minnow csalimat. Jó lesz ez. A kis Rhino orrmotor szépen vitt végig a csatornán, én pedig itt-ott elcsíptem egy-egy portyázó balint. A víz még mindig áramlott befelé a tározóba, de már közel sem olyan sebességgel, mint amikor Ferivel lent voltunk.

Már majdnem a csatorna végéhez értem, amikor egy bokor alatt nagyobb rablásokra lettem figyelmes. A kapocsba ezúttal Fürkész került, és már fürkésztem is vele a korábbi rablások helyét. Harmadik dobásra egy alig 45-ös balin csavarta le a botomat, de felszín alatti csalival újabb jelentkező nem akadt. Ekkor már körülöttem forrt a víz a rablásoktól, úgyhogy gyorsan zsinórvégre tettem az egyedi, hangyaleső szárnyával díszített Vergőmet. Dobás – balin. Üresjárat. Dobás – balin. Két üresjárat. Dobás – megint balin. Ilyen nincs! Mi van itt?! Megint kutyavásár van Budán?! Bimm – bumm – bimm – bumm repülnek a küszök, repül a Vergő, jön a balin.

Lassan 8 óra lett, ébredt a család, menni kellett haza. De ha már itt vagyok, csak kinézek az élőre. Alig fordultam rá a folyóra, már fröcskölt is a balin a bokrok alatt. Gyors dobás – bumm – egy kisebb balin. Pár dobás múlva megint. Körbedobáltam a környező partszéleket, és az egyik belógó fűzfa alatt sikerült még pár balint kivarázsolni – de csak ha pontosan a part szélébe sikerült tenni a csalit. Fél 9 – menni kell. 15 felett már nem számoltam, de valahol 20 körül lehetett az aznapi fogásom. Ááá, ilyen peca nincs még egy!

Mekkorát tévedtem…

Másnap az I. Tisza-tavi evezős túrán voltam biztosító hajó, fél 8-ra voltam hivatalos az eligazításra. De ha már úgyis korán kellett kelni, akkor picit korábban is lehet – irány az Aranyosi-kanyar, hátha akad végre egy 60+ baller. Nem akadt – de!

6 óra körül értem ki a folyóra, gyorsan le is csorogtam a tegnapi helyemre. Másodiknak értem a spotra, egy bakcsó már vígan falatozott a küszökből a balinok mellett. Nem konkurencia – elférünk. Az első dobás a partszéltől fél méterre landolt – jó, hát az első dobás mindig a távolság felmérését szolgálja. De a második dobás a növények leveleit súrolva ért vizet. Az első hajtókarfordítás után máris vendégem hozta vissza a csalit. Gyors fotó, mérés, visszaengedés. Következő dobás – bumm! Szerintem még vizet sem ért a csali, a balin kiugrott érte a levegőbe. Jó, ez persze némi túlzás, de tuti a szájába dobtam. Újabb dobás – ez picit hosszú lett, de a parti növényekről lepöccintett Rapalának így is akadt jelentkezője.

Innentől gyorsítok: Dobás – bumm. Dobás – csatt. Dobás – bimm. Dobás – cupp. Dobás – placcs. Dobás – pluff. Dobás – csámcs. Dobás… Itt most kifogytam a hangutánzó szavakból. Minden dobás balin! Egy óra alatt több mint 15 hal. Egy idő után már minek számolni?

És tudjátok mit? Készítettem egy rövid videót is – emlékül annak, hogy nem csak egyszer van Budán kutyavásár.

Nem csak egyszer!