Vettem egy új kajakot!
Egy új kajak megvétele ritkán csak egy vásárlás. Inkább egy út közepe. Vagy vége. Esetleg egy új kezdete. Nálam mindhárom egyszerre volt jelen. Talán furcsának tűnhet, egy új kajak vásárlása annak fényében, hogy tavaly egyetlen alkalommal sem használtam a meglévő kajakomat. Ezért is nehéz megmagyarázni, miért jutottam mégis oda, hogy vegyek egy újat. Pedig, ha a felszín mögé nézünk, a válasz egészen egyszerű. A kulcsszó: a csípőm.
2025. december elsején műtétem volt. Negyvenkét évesen bal oldali csípőprotézist kaptam. A mai napig nem teljesen tisztázott, miért, de a csípőm idő előtt elkopott, és 2023 óta folyamatos fájdalommal éltem. 2024 végére odáig jutott a dolog, hogy a gyerekeimmel való játék vagy egy kisebb séta is komoly, sokszor elviselhetetlen fájdalmat okozott. Gondolhatjátok, mennyire megterhelő volt, amikor az 50 kilós kajakomat le kellett vennem a kocsi tetejéről, a vízhez kellett cipelnem, vagy éppen a leeresztett téli Tisza-tavon magam után kellett húznom a helyenként 10-20 centis iszapban. Nem bírtam. Szerencsére ott volt a csónak, azzal sokkal könnyebben tudtam mozogni, a kikötőben csak be kellett szállni, illetve, ha a Tiszára vagy a Dunára akartam menni horgászni, a sólyázása sem okozott problémát. Végül 2025. december elsején megszűnt a fájdalom, végre újra teljes életet élhetek. Majdnem teljeset! Egy hosszú rehabilitációs időszak előtt álltam, és itt jött az első igény. Már a műtét előtt elmondta az orvos, hogy a protézises csípőnek a hosszú ülés nem tesz jót, mozgatni kell majd, sokat. A kerékpározás, sétálás, torna kiváló mozgások, de a kajakban ülés nem. Ekkor kezdtem el azon gondolkodni, hogy milyen alternatív dologgal válthatnám ki a kajakot.
Feri barátom már jó ideje elültette a bogarat a fülembe, hogy kellene egy pedálos kajak. Lehet többen most értetlenül álltok a pedálos kajak előtt, de higgyétek el, nem ördögtől való dolog. A lényege, hogy valamilyen lábbal működtethető hajtás van a kajakban. Nem is gondoltátok, ugye? A régi kajakomhoz is lehetett volna vásárolni pedálhajtást, de igen borsos áron és egy igen nehéz hajtást, amivel a jelenlegi 55 kilós kajakom még sokkal nehezebb lett volna. Azt már egy ideje tudtam, hogy kellene egy könnyebb kajak, szóval a plusz súly nem jöhetett szóba. Elkezdtem alternatívákat nézegetni, de eleinte nem találtam minden igénynek megfelelő kajakot. Legyen sokkal könnyebb, mint a mostani Feelfree Lure 13,5, de legyen legalább ugyan olyan stabil, legyen pedálhajtása és lehessen sok kiegészítővel felszerelni. Legyenek vízmentes tárolói és hátul lehessen több dolgot szállítani – horgászcuccok, sátor stb.
Feri már jó ideje ajánlotta a Hobie kajakokat, de borsos áruk miatt nem foglalkoztam velük. Egy ideig. Egyszer csak szembe jött velem egy akciós darab egy weboldalon, ez volt az a pillanat, amikor elkezdtem jobban utánanézni a márkának. Hatalmas választékban, nagyon sokféle és különböző felszereltségű kajak volt elérhető. A YouTube videók és tesztek nagyon meggyőzőek voltak, és Feri svédországi tapasztalatai is abba az irányba mutattak, hogy ebből egy Hobie kajak vásárlása lesz. De hogy adom ezt el otthon? Egy ilyen kajak árban közel van egy csónak árához. Elkezdtem magamban érveket felsorakoztatni. A régi kajakomat nagyon szeretem, de nehéz. A kinézett Hobie Compass testjének a súlya csupán 31 kiló. Van pedálhajtása, ráadásul egy különleges hajtásrendszerrel, ami el tud hajolni, ha akadályba ütközik. A Feelfree-hez vásárolható hajtás fix, ami, ha víz alatti akadályba ütközik, az egész kajakot megfogja. A tesztek szerint a Hobie ergonómiája sokkal jobb, ennél fogva a tempója is vízen, ami nagy előny a Dunán, amikor sodrással szemben haladok. Jó, de az ára tényleg több, és stabilitásban ez a Hobie modell alatta marad a Feelfree Lure-nak. Megéri ennyi pénzt kiadni érte?
Találtam egy eléggé kedvező árú darabot az egyik magyar webshopnál, úgyhogy gyorsan írtam is nekik. Hamar érkezett a válasz, hogy van még az európai raktáron. Összeszedtem minden bátorságom és beszéltem Szandrával – ne nevessetek, minden pasi engedélyt kér a feleségétől egy ekkora kiadás esetén, vagy nem? – és magam sem tudom, mivel tudtam meggyőzni, de beleegyezett, hogy új kajakom legyen. Gyorsan írtam a webshopnak, de a válasz elszomorított. Időközben eladták az utolsó kajakot is, legkorábban áprilisra tudják beszerezni, és lehet, az árat sem tudják tartani. Óóóó! Pedig mennyire közel volt. Nagyon csalódott lettem.
Feri ajánlotta, hogy hívjam fel Zolit, akivel ő volt Svédországban, hátha tud segíteni. Gyorsan hívtam is, nagyon segítőkész volt, de neki sem volt készleten kajak, ő is április-májust mondott. Viszont elkezdett amellett érvelni, hogy a Compass helyett az Outback modellt válasszam. Igaz, hogy drágább és egy kicsivel nehezebb, de sokkal stabilabb, és rengeteg kiegészítőt lehet rá felszerelni. Elkezdtem újra a YouTube-ot nézni, és beleszerettem az Outbackbe. Annyira jól átgondolt megoldásokkal volt tele. Kell egy ilyen nekem, de az ára… Úr isten. Az valami rettenet. Ennyit egy kajakért? Értek én mindent, de egy kisebb vagyonba kerül.
Nem az vagyok, aki feladja. A Feelfree-t anno Szlovéniából vettem, a hazai ár közel kétharmadáért. Elkezdtem az európai webshopokat nézni. Svédországban, Spanyolországban és Franciaországban találtam is kajakokat olcsóbban, mint itthon, de a szállítási költség közel a kajak árának a negyede lett volna. Talán a harmadik találati oldalon szembe jött velem a catawest.de oldal, és ott narancssárgállott az áhított kajak. Az ára pedig! Először azt hittem, valamit elírtak. Nem lehet ennyire olcsó és készleten van? Ez hihetetlen. Gyorsan írtam a kereskedőnek, aki rövid időn belül meg is erősítette, hogy igen, van készleten, és igen, a honlapon látható áron eladó. Úristen! Nem lehet ekkora mázlim. Azonnal ment a válaszlevél, hogy kell! Akarom!
Viszont volt egy probléma. Sajnos nem szállítanak Magyarországra, illetve DHL-lel elküldik, de az kilométerenként 1,5 euró. A kajak Düsseldorf mellett, Haanban volt. Több mint 1200 kilométer. Kisebb vagyon lenne a szállítás, olcsóbb, ha én megyek ki érte. Várjunk csak… én megyek ki érte? Gyors számolás: oda-vissza két tank gázolaj, plusz autópálya matrica, még így is 100.000 forint alatt vagyok. December 15-ét írtunk, a műtött csípőm két hetes volt, egy hét múlva karácsony. Decemberben már biztos nem tudok érte menni. Gyors visszakérdezés a kereskedőnek, megoldható-e a személyes átvétel januárban. Sebastian – ő a Catawest tulajdonosa – nagyon segítőkész volt, eltette nekem a kajakot január második hétvégéjéig. Erre azért nem mertem volna sok pénzt tenni, hogy összejön.
A karácsonyi ünnepek alatt megszerveztem mindent. Az utazás hétvégéjén a gyerekek a nagyszülőkhöz mennek, mi pedig Szandrával, Zalán barátommal és a párjával péntek este elindulunk. Váltott vezetéssel érkeztünk meg Haanba szombat délelőtt, majd még aznap továbbmengyünk Regensburgba, ahol egy éjszakát alszunk. Ez így 1800 kilométer egy lendülettel, de megoldható. Vasárnap reggel kipihenten irány haza Budapest, az már nagyjából 600 kilométer, sétagalopp. A két és fél tank üzemanyag és az autópálya matrcia kb 100.000 Ft, a szállás négyünknek 50.000 Ft, illetve az étel ital az útra... Hát nem bélszínes szendvicset kell enni, homárral, azt nincs gond.
Nagyon vártam január második hétvégéjét, de az időjárás nem volt kegyes hozzánk. Évek óta nem látott havazás volt Magyarországon és Németországban is. Bármennyire akartuk, az utat le kellett mondani. Sebastian újra nagyon megértő volt, felajánlotta, hogy akár március végéig elrakja nekem a kajakot. Persze nem bírtam addig várni, így végül január 30-án végre útnak indulhattunk.
Elhagytuk Budapestet, majd a gyerekektől elköszönve Tatabányát is magunk mögött hagyva szinte észrevétlenül csúsztak el alattunk a kilométerek. Pillanatok alatt Mosonmagyaróvárra értünk, a határon már sötétben, megállás nélkül keltünk át. Ausztrián keresztül az út éjszaka vezetett, így fel sem tudtuk igazán mérni, merre járunk; minimális forgalom mellett, a sötétben, monoton módon vitt előre az autópálya, csak a fényszórók fénye és a motor egyenletes zúgása kísért minket. Regensburg magasságában elkapott a hóesés, a szélvédőn táncoló pelyhek különös, téli hangulatot adtak az éjszakának. A hajnal Frankfurt előtt ért minket, amikor a szürkülő ég alatt, alig száz méterrel felettünk húztak el a le- és felszálló repülőgépek. Frankfurt után, Düsseldorf előtt torpantunk meg egy kicsit – itt mutatta meg magát a szombat reggeli csúcsforgalom, és megtapasztaltuk, milyen egy igazi dugó a német autópályákon. Ott, a lassan araszoló sorban ülve éreztük igazán, hogy messzire jöttünk

Jó társaságban gyorsan teltek a kilométerek, az autó jobban fogyasztott, mint számítottam rá, tankolni sem kellett megállni, így hamarabb megérkeztünk a Catawest üzletébe, mint terveztük. Sebastian már várt minket. Az üzlete nagyszerű: több kiállított kajak, rengeteg kiegészítő és ruházat mindkét szinten. Szinte minden típusból volt bemutató darab, a raktárban pedig több becsomagolt kajak várta a gazdáját. Az egyik falon egy eredeti, közel 50 éves Hobie hullámszörf deszka volt kiállítva, illetve egy 29 éves, az első pedálhajtásos kajak is megtalálható volt az üzletben. Már ezért az élményért megérte idáig elutazni.
A kajakhoz vettem még egy kereket és a pedálhajtáshoz egy táskát. Az egyébként is jó ár mellé további 20% kedvezményt kaptam, mert a kajakot is Sebastiannál vettem. Ez minden vásárlónak jár. Sebastian nagyon mély benyomást tett rám a gesztusaival, a jövőben biztos, hogy tőle fogok vásárolni a kajakhoz dolgokat. A kisebb felszereléseket természetesen postázza Magyarországra, azokért már nem kell kiutazni. Miután mindent megnéztünk és átbeszéltünk, tettünk még egy adag raklapfóliát a kajakra, jól körberagasztottuk, felpakoltuk a kocsira, pár fotó, gyors elköszönés, és irány haza.

Regensburgban tényleg csak aludtunk egyet, vasárnap reggel 7-kor már úton voltunk. Délután 4 órakor Tatabányán elköszöntünk Zalánéktól, felvettük a gyerekeket, és vasárnap este 8-kor a kajak már a garázsomban pihent.
Hogy megérte-e az út? Abszolút. Ha az útiköltséget is beleszámolom, akkor is körülbelül 1000 euróval olcsóbban jutottam hozzá, mintha itthon vettem volna meg, és ráadásul készleten volt, nem kellett egy bizonytalan tavaszi időpontra várni. Ja igen, utiköltség. Egy igen meghatározó tétellel nem számoltam. Az út során összesen 18 alkalommal álltunk meg pihenni és/vagy pisilni. Németországban egy pisilés ára 1 EUR, ausztriában 0,75 EUR, vagyis négyen összesen közel 60 EUR-ot pisiltünk el! 😊 Sebastian kiváló kereskedő, a boltja fantasztikus volt. Ha újrakezdhetném, akkor is így döntenék. Időközben megvolt az első próba is a vízen. Talán még többet kaptam tőle, mint vártam.
Sokkal könnyebb a Lure-nál, a fel- és lepakolás gyerekjáték, a vízen gyorsan siklik, és a stabilitása is jó. Szerintem jóban leszünk. Ez a kajak nekem nem felszerelés, nem státuszszimbólum, nem egy drága hobbi újabb darabja. Ez annak a bizonyítéka, hogy a test néha elfárad, de az akarat nem. Két éve még azon gondolkodtam, hogyan fogok felállni fájdalom nélkül. Most azon gondolkodom, merre induljak a Dunán sodrás ellen. Ha újra dönteni kellene, ugyanígy vágnék bele. Mert néha a legnagyobb távolság nem az 1200 kilométer Haanig – hanem az út a fájdalomtól a szabadságig.